TANULMÁNYÚT CSEHORSZÁGBAN
2025.10.12.
A Selye János Diáklaborhálózat Kiépítése c. projekt keretein belül a nemzetközi kapcsolatok építése céljából a Sféra Science Centerben tettünk látogatást Pardubicében, Csehországban, 2025. 10. 5-7-e között. Hat főből négyen a mobillaborral utaztunk, amivel eszközöket is szállítottunk. Megismertük az intézmény munkatársait és működési koncepciójukat. Érdekesség, hogy kerettörténetbe ágyazott komplex foglalkozássorozatot nyújtanak az ide érkező diákoknak, hétvégente pedig a családoknak. Ezeknek a foglalkozásoknak szerves és fontos része a művészet is. Bemutatták jól felszerelt, tematikus laborjaikat (biológia, kémia, fizika, technika, design, digitális labor). A látogatásunk során 11 horvát és finn diáknak foglalkozást tartottunk, ahol megismerkedhettek az EMBL által tervezett fluoreszcens mikroszkóppal. A laborgyakorlat sajátossága, hogy a diákok a mikroszkópot saját kezükkel szerelik össze alkatrészeiből, majd különböző mintákat vizsgálnak. A foglalkozásról pozitív visszajelzések érkeztek felénk. Ezen túl a center munkatársainak bemutattuk az egyesületünket, a Piarista Öveges Diáklabort, a mobillaborunkat, projektjeinket és a projekteszközeinket (Unimat, Fluoreszcens mikroszkóp, SenseBox, Bosch-projekt). A tanulmányút célja újabb nemzetközi együttműködés lehetőségeinek áttekintése. Az ezzel kapcsolatban folyt beszélgetések eredményeképp továbblépési pontokat határoztunk meg.
Egyéni reflexiók:
Takács Attila:
Ennek hatására elkezdek nyelveket tanulni, és nyitok az admonti partneriskola (Stiftsgymnasium Admont) felé; nagyobb hangsúlyt helyezek a művészetekre, mert megtetszett ez a szemlélet (kooperálok a rajzos kollégával). Nagyon tetszett a gömbös (szférás) kivetítés - ha lenne pályázati pénz, erre is költenék belőle. Egypár PR fogást úgy érzem ellestem a kollégáktól, és a rugalmasságom, karizmám is nőtt.
Tőzsér Márk:
A Pardubicében tapasztaltak új dimenzióját láttatták számomra mindannak, amin itthon dolgozunk: a Sféra nem pusztán egy teremnyi-, hanem egy egész intézménynyi labor, melyben elhivatott kollégák teljes munkaidejükben; hétköznap és hétvégén egyaránt azon fáradoznak, hogy a természettudományok és az informatika szépségét minél több érdeklődő – bármilyen korosztályból érkezik is – megtapasztalhassa. Érdekes volt számomra a városi fenntartás (amelyből az tükröződik, hogy a helyi közösség számára kiemelt fontosságú a minőségi oktatás) természete, valamint ebből is fakadóan a némileg eltérő perspektívánk a mindennapi üzemeltetés- és finanszírozás témakörében. Tanulságos volt látni, hogy amit mi elkezdtünk, az még lehet sokkal több, sokkal nagyobb, és sokkal szélesebb rétegeket elérő újítás. Számomra izgalmas kihívás volt az angol nyelvű szakmai kommunikáció, prezentáció és fordítás is.
Huberné Szabó Anita:
A tanulmányút során megismerhettem diáklaborokhoz kötődő munkatársakat, ami előremutatóan támogatja a szakmai munkát országos szinten. Fontos előrelépésnek tartom, hogy külföldön is bemutathattuk a Selye- projektben életre hívott és működő mobillabort is. A látogatás alkalmával az idegen nyelvi és a kommunikációs kompetenciám rendkívüli módon fejlődött a három napon végigjárt feladatokon keresztül, úgy mint foglalkozás tartása, az egyesület és a projekteszközök bemutatása, szakmai együttműködés megalapozása, angolról magyarra fordítás.
