Selye János diáklaborhálózat kiépítése

A Maqyarországi Diáklaborok Egyesülete mint konzorciumi tag az Express Innovation Agency VMV Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársasággal mint konzorciumvezetővel közösen projektet indított a diáklabor hálózat fejlesztésére.

A projekt tartalma a pályázatban:

A projekt célja a diáklaborok mint innovációösztönző és tudományos életpályára felkészítő központok megerősítése,

Ionos folyadékok – képzés a kecskeméti Öveges Diáklaborban

Dr. Rolf Hempelmann, a Saarlandi Egyetem nyugalmazott professzora, a Németországi Diáklaborok Szövetségének egyik alapítója és volt elnöke tartott képzést a kecskeméti Öveges DIáklaborban november 9-én és 10-én aktuális kutatásairól.

Az ionos folyadékok viszonylag újkeletű vegyültetek, és nagy jelentőségük lehet a fenntartható,

Látogatás az Európai Molekuláris Biológia Laboratóriumban

Május 18-án olasz, norvég, lengyel, katalán diákokkal vehettünk részt virtuális látogatáson az Európai Molekuláris Biológia Laboratóriumban.

A látogatást a kecskeméti Piarista Iskola szervezte közösen az EMBL-lel a „Transformation through sccience” Eramsus plus projekt keretében, az oloti katalán és elblagi lengyel piarista iskolával együttműködve.

Felmérés a diáklaborokról

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával a 2020-2.1.1-ED-2020-00114 pályázati forrásból felmérést indítunk a diáklaborokkal kapcsolatban annak érdekében, hogy jelenlegi és potenciális partnereinkkel való közös stratégiaalkotás ez alapján lehetséges legyen.

A támogatást nyert pályázatunk összefoglalása:

A projekt tárgya egy szervezetdiagnosztikai módszeren alapuló helyzetfelmérés elkészítése és a jövőbeni együttműködési lehetőségek feltárása.

Digitális világok – laborkonferencia Németországban

2020. márciusában zajlott Drezdában a Németországi Diáklaborok Egyesületének éves konferenciája. Ezen a kecskeméti Piarista Iskolából az Erasmus+ 2019-1-HU01-KA101-060086 pályázat támogatásával ketten vettünk részt. A konferencia után Chemnitzben látogattunk meg további diáklaborokat.

A látogatásról szóló részletes beszámoló a mellékletben olvasható.

Videók és más tananyagok távoktatáshoz

Az alábbiakban összegyűjtöttük azon diáklaborok távoktatásban használható tananyagait, elsősorban kísérletek videóit, amelyeket a Magyarországi Diáklaborok Egyesületének kérésére megosztottak.

Tematikusan:

Biológia

Fizika

Kémia

Földrajz

Környezetismeret

Továbbá:

Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium digitális laborja

Mobilis Diáklabor videói

Köszönjük az alábbi diáklaborok hozzájárulását.

Lezajlott a tisztújító közgyűlés

2020. március 3-án a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium laborjában tartottuk éves, egyben tisztújító közgyűlésünket.

Elfogadtuk az elmúlt év beszámolóját és a jövő év költségvetését.

A tisztújítás során a Közgyűlés újraválasztotta az Elnökséget és a Felügyelő Bizottságot.

Az Elnökség tagjai:

Mikulás Domonkos elnökVámosi László alelnökCsiszár Imre titkár

A Felügyelő Bizottság tagjai:

Azari HenrietteFodor AndreaTakács Attila

Mikulás Domonkos elnök

Országos konferencia Kecskeméten – EURÓPAI UNIÓS FEJLESZTÉSEK A MAGYARORSZÁGI TERMÉSZETTUDOMÁNYOS OKTATÁS-NEVELÉS TERÜLETÉN

Az Innovációs és Technológiai Minisztériummal közösen
szervezett konferenciánk zajlott november 13-14-én a kecskeméti Neumann János
Egyetemen. A konferencia témája a természettudományos oktatás fejlesztésekkel
kapcsolatos uniós programok voltak. A konferencián felmerülő fő kérdés pedig a
projektek eredményeinek fenntartása és a természettudományos oktatás megújítása
volt.

Felhívás konferencia hozzászólásra

Az “Európai Uniós fejlesztések a magyarországi természettudományos oktatás-nevelés területén” konferencia második napján (november 14-én) délutánra szekció beszélgetéseket tervezünk.

A szekciókban párbeszédet szeretnénk kezdeményezni fontos témákról, és ehhez kérjük hozzájárulásukat előadások, hozzászólások formájában.

Azt szeretnénk,

Diáklabor konferencia

„Európai Uniós fejlesztések a magyarországi természettudományos oktatás-nevelés területén” címmel rendez konferenciát az Innovációs és Technológiai Minisztérium a Magyarországi Diáklaborok Egyesületével közösen.

A program a mellékletben található.

Meghivó_Konf_Term.tud_oktatas_fejlesztések.-2019.11.13_14Letöltés

Helyszín: Kecskemét, Neumann János Egyetem

Időpont: 2019.

Látogatás a Makerspace.hu-nál

A makerspace.hu digitális közösségi alkotóműhely olyan tevékenységet végez, ami a nemzetközi gyakorlat szerint a diáklaborokhoz tartozik: a STEAM területein (természettudományok, műszaki tudományok, informatika/technológia, művészetek és matematika) a diákok tevékenységére, együttműködésére épülő foglalkozásokat tart, ami kiegészíti, vagy akár része is lehet az iskolai tanulmányoknak.

Látogatás a győri Mobilis Diáklaborban

A győri Mobilis Interaktív Kiállítási Központ diáklaborját látogattuk meg augusztus másodikán, ahol Rákosi Szabolcs és Molnár Milán fogadtak bennünket. A központ EFOP 3.3.6 – természettudmányos élményközpontok létrehozásának támogatására kiírt pályázat segítségével bővítette korábbi szolgáltatásait, és működik immár diáklaborként is.

Nemzetközi együttműködés diáklaborokkal – Piaristák német diáklaborokban

A Piarista Iskolából az Öveges Diáklabor és a Magyarországi Diáklaborok Egyesülete képviseletében hárman vettünk részt a Németországi Diáklaborok Szövetségének éves konferenciáján Paderbornban, majd látogattak diáklaborokat Berlinben és környékén.

Az Erasmus Plus pályázat támogatásával megvalósult szakmai látogatás immár a negyedik hasonló alkalom,

Megújult a honlapunk

A Magyarországi Diáklaborok Egyesületének elkészült az új honlapja. Egyes részein még hiányoznak tartalmak, de most már alkalmas arra, hogy megjelenjenek ezen keresztül is a diáklaborok a nyilvánosságban.

Két fő hírfolyamunk van:

Az egyesületi hírek
A diáklaborok hírei

Utóbbin keresztül az egyesület tagjai közvetlenül is megjeleníthetik tevékenységüket oldalunkon,